2010. január 29.

O' mosaic cuff



Az eredeti Rachel Nelson-Smith alkotása.
Én Smadar Grossman fotója alapján fűztem.
Sajnos a körök nem lettek valami egyenletes szépek, mivel a 11-es kásák sem egyforma méretűek... :S

2010. január 23.

Campos



Brigié.
Pont egy éve fűztem utoljára campos bogyót, és mivel most egy ismerősöm szeretett volna egy kék bogyós láncot, ezt fűztem meg. Vajon tetszik majd neki?
Fotót nem tudtam jobbat produkálni, de hát ebben az időben??? 3 napja esik a hó!

2010. január 20.

Sea Star



Még októberben kértem el Dóritól ennek a csillagnak a leírását, de csak tegnap kerítettem rá sort, hogy meg is fűzzem...(medál lesz belőle)
Nagyon köszönöm Dóri! Ez az első, de biztosan nem az utolsó!!!
Az eredeti Huib Petersen alkotása.

2010. január 18.

La boolmouche


Na! Végre összeállt ez is nyaklánccá!Már 2 hete megfűztem a bogyót, úgyhogy ideje volt!
Bogyó minta: Fly (Az eredetin volt körben rajta fodor,amit először én is ráfűztem, de aztán lebontottam, nekem így jobban tetszik!)

2010. január 16.

La boulette




Végre sikerült ezeket a bogyeszokat is összeállítanom láncá, és karivá, már csak a Boolmouche bogyó van vissza, aminek ugyanilyenek a színei, mert először az összesből 1 láncot szerettem volna csinálni, de az már túl sok lett volna...szerintem...
Bogyó minta: Fly

2010. január 13.

kistáskák




Ezeket még nyáron fűztem, de valahogy lemaradtak, a feltöltésből.... De most előkerültek!
Minta:Audrey

Kisvirág

2010. január 11.

Megyei gyorskorcsolya diákolimpikonjaim



Peti: Rövid pályás gyorskori: 3.hely
Hosszútávon: 3. hely
Lilla: Rövidpályán: 4.hely
Hosszútávon: 3.hely
Az Országos döntő Jászberényben lesz! Szurkoljunk!!!
Peti tavalyi, és idei érmei:

(Tavaly az országoson: 4.lett)
Lilla idén indult először!

2010. január 9.

Cedra, luca bogyós láncok

Ezüst változat:


Bronzos változat:

Egyszerűen képtelen vagyok rendesen lefotózni őket egyben! Különösen a bronzost!
Cedra: Pencio mintája

2010. január 7.

Negro


Csináltam pár bogyót( luca, cedra, la boulette, la boolmouche) az elmúlt napokban, de nem tudom rendesen lefotózni, és mivel most nagyon kifogytam az alkatrészekből, nem állítottam még össze nyakláncnak. Remélhetőleg még ma megkapom a csomagom, és akkor sikerül elkészítenem, és remélem fotóznom is. Addig is itt a kiskutyink, aki most volt 7 hónapos!!!! És imádnivaló!!!!